Helios 2
Helios (Sonde)
Helios 2
Helios 2
Helios 2
Wiki90
Wiki90: 90-es évek stílusú enciklopédiája az interneten
|
|
|
|
Helios–2
Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Helios–2 témáját, és azt, hogy milyen hatással volt a társadalom különböző aspektusaira. A Helios–2 megjelenésétől az idők során bekövetkezett fejlődéséig vita és viták tárgya volt, de inspiráció és változás forrása is volt. Elemezzük a kultúrára, politikára, gazdaságra és más területekre gyakorolt hatását, valamint az identitás- és közösségformáló szerepét. Multidiszciplináris megközelítésen keresztül megvizsgáljuk a Helios–2 különböző perspektíváit, és megpróbáljuk megérteni annak hatókörét és jelentését a jelenlegi kontextusban. Hasonlóképpen megvizsgáljuk, hogy a Helios–2 pozitív vagy negatív hatással van-e a társadalomra, és hogyan értelmezhető különböző elméleti és módszertani megközelítéseken keresztül. Végső soron ennek a cikknek az a célja, hogy teljes és kiegyensúlyozott képet adjon a Helios–2-ről, hogy az olvasó megalapozott véleményt alkothasson erről a témáról.
| Helios–2 | |
 | |
| Típus | solar probe |
| Indítás dátuma | 1976. január 15. |
| Indítás helye | SLC–41 |
| Hordozórakéta | Titan IIIE |
| Pálya | heliocentrikus pálya |
| COSPAR azonosító | 1976-003A |
| SCN | 08582 |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Helios–2 közös amerikai/német űreszköz, a második német Naprendszer-kutató űreszköz.
Küldetés
1966-ban Ludwig Erhard, Németország kancellárja és Lyndon B. Johnson, amerikai elnök együttműködési megállapodást kötött a világűrkutatás érdekében.
Jellemzői
A NASA és a Német Űrügynökség (DFVLR) együttműködésében készítették és üzemeltették. A DFVLR biztosította az űregységet, a NASA adta a fellövéshez szükséges feltételeket.
Megnevezései: Helios–2; Helios–A; COSPAR: 1976-003A; Kódszáma: 8582. Előző űreszköz: Helios–1.
1976. január 15-én Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC–41 (LC–Launch Complex) jelű indítóállványról egy Titan IIIE–Centaur D-1T hordozórakéta segítségével emelkedett a magasba. Az orbitális egység heliocentrikus pályán mozgott, 190 nap alatt tett meg egy pályafordulatot.
Formája túlméretezett orsóra hasonlít. Maximális átmérője nyitott pozícióban (antennákkal) 2,77, magassága 4,23 méter, a szonda testének átmérője 2,12 méter. Három tengelyesen forgás-stabilizált űreszköz. Külső felülete a hő- és mikrometeorok ellen speciálisan szigetelt, hűtött. Forgási sebességének (1 fordulat/másodperc) következtében a napenergia csak pillanatokra érte az adott felületet, a hőhatás ezért egyenletesen oszlott el rajta. Tömege 376 kilogramm. Pályasebessége 238 000 km/h. Az űreszköz 3 millió kilométerrel közelebb került Naphoz (43 432 000 km), mint a Helios–1. Ennek eredményeként 10 százalékkal több hőnek volt kitéve.
Műszerezettsége: plazma érzékelő; két fluxus magnetométer; kereső magnetométer; plazma- és rádióhullám kísérletek (6 Hz és 3 MHz között); kozmikus sugárzást mérő detektorok; elektron detektor; állatövi fény fotométer; mikrometeorit analizátor; égi mechanika kísérlet; Faraday forgatási kísérlet. Az űreszköz felületét napelemek borították, éjszakai (földárnyék) energiaellátását ezüst-cink akkumulátorok biztosították.
Érdekes adatok
- a Szovjetunió és az USA után a német a harmadik nemzet a Naprendszert kutató űrszondájával,
- a Centaur hordozórakéta első sikeres alkalmazása,
- 371,2 kilogramm tömege 10 tudományos műszert tartalmazott,
- aktív szolgálati idejét 18 hónapra tervezték, de 6 évig szolgált,
- forgási sebessége (az alkalmazott hűtési technikák) 20 °C-on tartotta a belső hőmérsékletet. A külső felület pillanatokra 300 °C-ra melegedett.
- a Helios-program költsége mintegy 260 millió amerikai dollár,
- a tartalék műhold Münchenben van kiállítva,
- sebességi rekordja 252 792 km/h, azaz 70,22 km/s.
1981 decemberében az űreszközzel megszakadt a kapcsolat.
Források
- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
